MŰSORAINK

Interaktív koncertmesék

Csibész Csabi – interaktív koncertmese

Ismeritek Gabit? Ő pont olyan csibész, mint ti vagytok. Van egy barátja: Csibész Csabi névre hallgató bábú – gyerek, aki akkor, ha Gabi éppen alszik, álmában minden bajtól igyekszik megóvni kis gazdáját. Szeretnétek ugye Ti is megvédeni új ismerősötöket? Ki ugrik be Csibész Csabi szerepébe?

Tamás Éva és csapata hűek maradnak a játéktáras koncertekhez, hiszen egy nagy, közös játékra hívják a közönséget, ezúttal színházi keretek között.

Az interaktív koncertmesében a gyerekek maguk próbálhatják ki a csintalan helyzeteket, és óvhatják, védhetik közös énekléssel, összefogással a bajba került barátot. Az élő zene folyamatos jelenléte segíti a helyzetek befogadását, előre felismerését, hogy a gyerekek „maguk folytathassák” a történeteket az előadás során. A mese nyitott végű, célja, hogy megtanítsa és további szerepjátékra, nehéz élethelyzeteik kijátszására, játékos feldolgozására buzdítsa a közönséget.

Bemutató előadás:

2015. október 11.
Pécsi Harmadik Színházban

A Mikulás elveszett csengettyűje – interaktív koncertmese

Ez az év is úgy kezdődött, mint a többi. A Mikulás készülődött, el is jött a nagy nap, de bizony baj van. A Nagyszakállú nem találja varázscsengettyűjét és nélküle nem tud útnak indulni, nem tudja teljesíteni a gyerekek kívánságait. Útra fel, segítsünk hát a Mikulásnak, vajon hol leljük meg a csengő hangú csepp csengettyűt?

A Mikulás elveszett csengettyűje című interaktív koncertmese a Tamás Éva Játéktára zenekar második színházi előadása. A Mikulás csengettyűjében a Csibész Csabihoz hasonló, interaktív játék élményét fedezhetik fel a gyerekek, de itt már kis csapatokban állnak be az előadásba, közös játékkal, énekes – mozgásos formában megy előre a történet, észrevétlenül alakulnak pillanatnyi barátságok, összefogva törnek előre a kis csoportok.

Az előadás Játékmestere Tamás Éva, aki frontemberként csaknem ezer interaktív koncert lebonyolítója volt már, izgalmasan vonja be a legifjabbakat a cselekménysorozatba. És elérik a célt: a csengettyű ugyan nem lesz meg, de az előadás végén, találkoznak a várva – várt Mikulással. Azzal a személlyel, aki fontos szimbóluma a tekintélynek, a normáknak, az igazságosság alapvető elvének. És valóban, a Mikulás a megoldást is megtalálja.

Szereplők: Tamás Éva, Bogárdi Aliz, Németh János, Baksa Péter, Pozsgai Tamás, Tóth Álmos

Bemutató előadás:

2017. december 6.
Pécsi Harmadik Színház

WEBSHOP

Nézzen be a boltba és rendelje meg kedvenc termékeit!